Stabil motorok dízel-LPG, dízel-CNG vegyes üzemben

Stacinárius gépek avagy dízel aggregátorok gázhozzáadással
A Diesel/Gas Australia technológia mind mobil mind pedig helyhez kötött, azaz stacionárius gépeknél is jól bevált legyen az szívó- avagy turbó technika.
A konstans fordulatszámon való üzemelés következtében a stacionárius motoroknál a tisztán katalizátorként alkalmazott gáz (fumagation) kihelyettesítés aránya eléri akár a 30%-ot is, ahol a kiváltott mennyiségek közel azonosak, azaz 1 liter dízelt 1 liter LPG helyettesít. Ebből kiszámítható a megtakarítás is pl. óránként vagy éves szinten. A két üzemanyag beszerzési árától függ nagyban, valamint a megtérülés időtartama a kihasználtsággal fordítottan arányos, természetesen.   
Ausztráliában már természetesen ebben is előrehaladott állapotok uralkodnak, mivel ott az az állami politika lényege, hogy mindent támogatnak, ami az emissziót javítja, és mellesleg a kőolajszármazékok használatát is csökkenti.
PARILLA–Dél-Ausztrália
Még 2006 elején kísérletek folytak Parilla-ban (Mallee régió) egy Cat 3306-os stacionárius szivattyú aggregát motorján, melyet vízátemelésre használtak. A kísérlet 1500 órát tett ki és az ottani akkori árviszonyok mellett 1900 óra alatt térült meg a befektetés.
Ez a sikeres szereplés további 11 db aggregát telepítését jelentette a Mallee régióban 2006 őszén, melyek főképpen Cummins és Catertpillar motorok kombinációja volt.
További „externália”volt a gazdaságosság mellett, hogy a az emisszió ugrás szerűen javult, különösen a koromkibocsátás tekintetében, ezenfelül a motorhőmérséklet is alacsonyabb volt a működésük során még, ha extrém körülmények között kellett is járatni őket.

 Cat 3306 típusú stacionárius motor a Parillában végzett kísérlet során

CATERPILLAR 3306

 Caterpillar stacionárius motor a Mallee régióban

CATERPILLAR NSW

2004-ben a dél-ausztráliai Blanchetownban egy Caterpillar áramfejlesztő aggregátra szereltek fel egy DGA rendszert. A nettó megtakarítás évi 8500 ausztrál dollárt tett ki az akkori viszonyok mellett évi 2800 üzemóra mellett.
A gáz beszerelése előtt az extrém meleg időszakokban le kellett állítani, ami kellemetlenségekkel járt természetesen. A gázzal már nem volt szükséges a leállások nagy részére ezen okból, mivel az aggregát hatásossága egyszerűen megnőtt, ugyanazt a teljesítményt el lehetett érni kevesebb „összkalória” elégetése révén is.
Kép1: Caterpillar hajtású áramfejlesztő generátor Blanchetown Quarry-ban.

CATERPILLAR C9 – NSW

CATERPILLAR C9 – NSW

Egy Caterpillar C9 motorral hajtott aggregátot még 2006 októberében 4500 Elgas LPG típusú készülékkel felszerelve gázzal tápláltak meg. Ez a motor 1850 fordulaton 47 liter gázolajat használt fel óránként átlagosan mielőtt gázosították. A gázbeadás után a gázolaj fogyasztás leesett 32 literre, ami éves szinten 7800 ausztrál dollár megtakarítást eredményezett évi 2000 órás futással az ottani és akkori árviszonyok mellett, természetesen.
Mitsu1

MITSUBISHI 350HP-NSW
Szintén 2006 októberében került egy DGA rendszer egy a fenti típusú motorral meghajtott aggregátra. Ez Mitsubishi motor 1850 fordulaton jár és tisztán gázolajból 48 litert fogyasztott az átalakítás előtt. Az átalakítás után a gázolajfogyasztás visszaesett 33 literre, ezáltal éves 7600 ausztrál dollár megtakarítást lehetett elérni 2000 órás éve futás mellett.
Volvo Penta NSW
VOLVO PENTA-NSW
2006 folyamán a kísérlet részeként még egy Volvo motor is gázosításra került a DGA rendszerrel. Ez a motor 1800 RPM fordulaton jár és a fogyasztása tisztán dízel üzemben 52 liter volt, ami a gázhozzáadást követően pedig 36 literre esett óránként. Ez évi 8300 ausztrál dollárt „hozott a konyhára” 2000 órás éves futás mellett.
Iveco1

IVECO AIFO GENSET-NSW
2006 novemberében a tesztsorozat folytatásaként a fenti motoron próbálták még ki a DGA rendszert. ez a motor 1500-as fordulaton óránként 21 litert fogyasztott a beszerelés előtt, majd utána ez 13.8 literre esett vissza. a megtakarítás évi 3350 ausztrál dollár volt 2000 órás évi futás esetén. Az „externáliák” emellett persze a megnövelt teljesítmény mellett az emisszió javulása és az üvegházhatás mérséklése, ami Ausztráliában nagyon fontos államilag támogatott cél!
Cummings
M11 CUMMINS 350HP PUMP-QLD
Ez egy szivattyúmeghajtó motor, amit Queensland Sunshine Coast régióban üzemeltetnek és egy beton előállításban vesz részt évi 240 órás futással. A gázbeadással óránként 3.6 ausztrál dollár megtakarítást értek el, ezzel az átalakítás megtérülése kevesebb, mint 12 hónap volt.